Szandaszőlősért Egyesület

Szolnok Szandaszőlősért Egyesület

NEA-KK-20-O-V-0276

BESZÁMOLÓ

a Szandaszőlősért Egyesület NEA-KK-20-O-V-0276 „A Szandaszőlősért Egyesület szakmai programjainak és működési költségeinek támogatása” pályázatról

Az egyesület pályázati támogatása nagyban hozzájárult a városrész társadalmi szükségleteinek kielégítéséhez, hiszen a Szandaszőlősért Egyesület évek óta elkötelezett a közösségfejlesztés és a fiatalok szemléletformálása mellett.  A fiatalok számára olyan kreatív fazekas szakkört kínáltunk a pályázati időszakban, ahol  a közös alkotási folyamat mellett valódi közösségi élményt is kaptak a gyerekek.

A járványügyi korlátozások betartásával megszerveztük azokat a programokat a településrészen, amelyek a helyi közösségi életet erősítik, formálják a közösség szemléletét, ezen belül természetesen a fiatalokét is. A programok típusa lehetőséget nyújtott minden korosztály számára a szabadidő hasznos eltöltésére.

Az évek óta sikeres programjainkat a pályázati időszakban is megvalósítottuk, bár korlátozásokkal és későbbre halasztással.

Nagyon hatékonyan tudtunk együttműködni a szandaszőlősi, esetenként a szolnoki civil szervezetekkel is, akikkel  2020 szeptemberében egyeztettünk a helyi civilekkel, a lakosság érdekképviselete, a lakóterület szépítése és a programkoordináció kapcsán.

A pályázat sikeressége hozzájárult ahhoz, hogy egyesületünk a korábbi évekhez hasonlóan folytatni tudta 15 éve tartó tevékenységét, és aktív szerepet vállal a szandaszőlősi közéletben. Ezen programok folytatása segíthet minket abban, hogy alapszabályunkban megfogalmazott feladatainkat megvalósítsuk, úgymint a lakóterület szabadidős és kulturális életének további javítása, a lokálpatriotizmus erősítése, ifjúsági önszervező csoportok fenntartása.

A pályázatban vállalt tevékenységek a Szandaszőlősért Egyesület által működtetett Alkotóházban és a Szandaszőlősi Művelődési Házban valósultak meg.

Célként határoztuk meg, hogy a szandaszőlősi Alkotóházban rendszeressé váljanak a népi tárgyi kultúra oktatásaira irányuló programok, a magyar tárgyi kultúra széles körben való megismertetése, és a pályázati program hosszú távú fenntartása.

A szakmai programban megvalósult heti rendszerességgel a fazekas szakkör, mely tehetséggondozás céllal a „fazekas mesterség” megismertetésén, gyakorlásán volt a hangsúly. A szakkör 2020. június 1. – 2021. március 31. között 4 csoporttal működött.

2 csoport már az előző évben is aktívan, rendszeresen vett részt a foglalkozásokon. A két új csoport bekapcsolódásával a tematika is két szintre készült.

A „haladók” A szint a korábban elsajátított ismereteikben erősödtek, önállósodtak, egyre nagyobb önállósággal, míg a „kezdők” B szint, már előző évben is jól bevált tematikára tervezett alapokat sajátították el.

A szakkörök célja elsősorban a kézművesség megszerettetése, az alkotókedv, a kreativitás felébresztése és nem a művészek kiemelése. Mindemellett minden csoportban felismerhetően megjelennek az e területen tehetségcsírát mutató gyerekek.

Nagyon fontos a közösségfejlesztés, mint kohéziós elem.

Az érintett időszakban a korábbi években gátló világjárvány, nem szakította meg a folyamatosan működést – így mindvégig jelenéti foglalkozások voltak. (Minden csoportnak heti 2 órában volt lehetősége alkotni).

 

Updated: 2022-11-22 — 14:08

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenöt − tizenkettő =

Szandaszőlősért Egyesület © 2015 Frontier Theme